2018. szeptember 4., kedd

J-Doll, a kecses, kis törékeny szépség


A J-Doll's : olyan 1/6 méretű japán gyűjtői babák, divatbabák,akik luxus stílusban vannak öltöztetve, és a világ híres utcáiról kapták a nevüket. A baba öltözékét mindig az adott utca stílusa inspirálja.
A J-Doll babákat a Jun Planning készítette,  ugyanaz a koreai cég, amely Pullip babákat is gyártja. Ugyanaz a testük is, hogy ruhájuk felcserélhető legyen.  A 2007-2008-ban kiadott J-dolloknak Pullip 3-as teste van, míg a 2009-től kiadott babáknak Diamont de calle-től kezdődően Pullip4-es.
 Egészen érdekes, hogy ugyanarra a méretű testre tesznek pici, és egész nagy fejet is. Bár viszonylag sok babát kiadtak, de a J-doll  vonal mégsem lett olyan sikeres, mint a Pullip, pedig valamivel olcsóbb is nála.
Most lássuk a babát.
Alapvetően mindegyik J-doll baba végtelenül kecses, kis finom és törékeny.Köszönhető ez egyrészt a Pullip "fűszál" testének. Másrészt az arcuk nagyon bájos és kedves.Csodaszép kis üveg szemecskéik vannak, az arcfestésük is finom, hajszálvékony vonalakkal, és nagyrészt pasztellszínekkel.
Itt három J-doll következik, akik a Babatalálkozón is jelen voltak, lejjebb láthatóak az eredeti, céges ruhájukban, ahogyan kiadták anno őket. 



Az eredeti ruháik csodás ruhaköltemények!
Ezek a babák nem játékra valók, hanem nagyobb gyerekek kezébe,15 év felett, de leginkább felnőtt gyűjtőknek. Vigyázva, óvatosan kell velük bánni.
Tapintásra kissé porcelánszerűnek tűnik, de nem az, hanem egyfajta kemény műanyag.
Méretét ugyan 1/6-nak mondják, de kisebb a Barbie-nál, így a legtöbb Barbie ruha nekik túl nagy. A Monster High pedig szűk. A cipőket sem tudják megosztani egymással. Így hát a J-doll egy különc kis csajszi valóban :) Itt megjegyzem, hogy sok Pullip fejecske él Barbie testen, pl. az én egyik Pullip babám is kapott egy Barbie MTM testet. Így egyrészt még jobban tud mozogni, másrészt megszűnt a ruhaméret-probléma!

Name- Stephen Avenue Walk
Product Number- J-622
Release Date- 4/2011
Original MSRP- 12000 yen
Location Inspiration- Stephen Avenue is in downtown Calgary, Alberta, Canada.


Name- Picasso Street West
Product Number- x-133
Release Date- 11/2008
Original MSRP- 10000 yen
Location Inspiration- Picasso St. West is named for a street located in Seoul that is near a Fine-Arts University
Itt van Picasso East és West kiadásban is. Az ő színeik kivételesen nem pasztellek, sőt! De milyen legyen, ha egyszer Picasso? 


 Name- Old Church Street
Product Number- x-130
Release Date- 9/2008
Original MSRP- 10000 yen
Location Inspiration- Old Church Street is a popular and famous street that is known as an “antique shopping street” located in Chelsea UK.

A szebbnél szebb babák a J-doll honlapján láthatók, a képek is onnan vannak.
Még egy baba a sok közül, akit egyszerűen nem hagyhatok ki, ugyancsak meglepődtem, ahogy az oldalt görgetve ráakadtam. Azt hiszem, rájöttök, miért. 😉

Name- Andrassy Avenue
Product Number- J-605
Release Date- 12/2009
Original MSRP- 10000 yen
Location Inspiration- Andrassy Avenue is located in Budapest, Hungary

Na ugye? 😀