Lunának hívnak. Illetve felnőttesebben Lumina. Anya szerint nagyon szép kislány vagyok, sőt nem is olyan kicsi,mert már egészen nőcis alakom lett az utóbbi időben.
Csak a számat még nem kellene ilyen erősre rúzsoznom, azt mondja.
Nem emlékszem egészen jól mindenre, mert aludtam sokat-sokat,és amikor elaludtam, még kislány voltam, kistündér- pontosabban. Erdei .Azt hiszem legalábbis.
Azután egyszer csak ébredezni kezdtem, hangokat hallottam, de nem láttam semmit sem.
Valaki a lábamnál fogva húz ki a dobozomból...segítsééég!
Valaki hozzám szólt: Ez a golyó nem a tied?
Mielőtt megijedhettem volna, egy kéz emelt fel finoman, majd kis kaparászást éreztem a buksimban, és....voilá! Látok!! Szia anya :)
De ki ez a lökött gyerek, aki engem bámul? Amikor nincs rajtam ruha sem, jaj ! Nézd már, belemászott a dobozomba is, hát, ez nem komplett, az tuti.
Az a másik azzal a kazal vörös hajával már sokkal helyesebb, igaz, ő is lány, na persze... :))
..........................
Jópár nappal később:
Luna: ...Naaa, nem ér! ELVETTE A HAJAMAT!!! Hiába csúfoltam, hogy úgy néz ki vele, mint Luna Lovegood, de csak nevetett, és sandán vigyorgott, és azt mondta, én vagyok Luna,
elfelejtettem már a rövidke agyammal? Nem akarja visszaadni!! Ideadta helyette az övét, amit éppen most kapott, nagyon szép hajacska ám, szép kék szálakkal, de.....
...na jó...most kaptam a fejemre egy gyöngykoszorút is, így már jobb egy kicsit. :)
De azért!! Valaki mentsen meg ettől a rémes alaktól... ráadásul egy székben kell vele ücsörögnöm :(
Jake:Azért az túlzás, hogy Luna Lovegood lennék, ez a kis liba...grrr, nem lát a szemétől??
Én most Jégherceg vagyok! A szemem is jégkék,talán nem látja?
Jaaa,hogy benne maradt a hajában a rózsaszín pillangós csatja? Upsz, ezek a csajok mennyi felesleges kacatot aggatnak magukra! :)))
Mit mondasz, Luna? Hogy rajtam is van ez-az? Láncok csatok,meg nyaklánc nem is egy? Az természetesen MÁS, az hozzátartozik a stílusomhoz, ne szólj bele. Már többen is megdicsérték!
Te még nem érthetsz ezekhez , az alig pár hetes fejecskédben levő kevéske eszeddel, hehe :)
Luna: Hogy lehet egy fiú ennyire hiú?? Ráadásul emberfiú, nem is tündér... mi lesz még, ha nagyobb lesz? Folyton szépészkedik? Talán még a szemét is festi? Meg is lesem :)))
...magában mormog:
....hogy te mennyire buta vagy , te Jég Merrell, vagy hogy hívnak... méghogy csak pár hetes lennék?? nem látod a kezemet? Te vagy az, aki nem ért semmihez.
Aki így tudja tartani a kezét állandóan, az nem egészen ember, hanem részben TÜNDÉR!...
Még ennyit sem tudsz? Na majd meglepődsz, ha szöcskévé varázsollak!
Ma kiderült, hogy az a vöröshajú lány, aki először is elég szimpi volt, meg azóta is sokat dumáltunk...szóval ... sajnos, a Jégnek a húga :(
Ennek ellenére csoda aranyos csajszi, amikor látta, hogy nekem csak a magassarkú cipőm van, amiben állandóan megfájdul a lábam, felajánlotta a bakancsát! Hogy ez mennyire kényelmes!!
Ő sem maradt sokáig mezítláb, mert anya talált neki egy másik kis bakancsot :) Még fejlődnünk kell az úrinő cipők irányában... Ja, és zoknit is kaptam!
Na megyek , sziasztok!