2017. május 24., szerda

BSB, azaz Baby so Beautiful

Folytatva a babák bemutatását, következzen most ez az érdekes kis babácska.
Még tavaly vettem őt, és bevallom, hogy (mily meglepő 😄) a szeme tetszett meg először benne. De az egész baba nagyon kis formás, szépen kidolgozott minden porcikája. Rákerestem a neten, de nem valami sok info van róla, kép is viszonylag kevés, mintha valamiért nem igazán lenne elterjedt baba, pedig csodaszép! Igaz, nem tartozik az olcsó kategóriába, kb 60$-ért láttam. A neve: Baby so Beautiful, röviden BSB. Hivatalos magassága 15" azaz kb 38 cm.
Itt van ő, ahogyan megérkezett  :)
 Elkezdjük a vetkőzést, hogy meglessük a pocakját is.
A popsin mindenféle felirat látszik.
Névjegy közelebbről:

Rövid haja van, nem túlságosan dús, hátulról ilyen.

Végül, itt van ő, a kis pucér bébi.

A világszép zöld szemecskék!
 

Ezt a ruhát is felpróbáltuk, de nem tetszik, inkább majd én kötök neki valami jobban hozzáillőt.
De, a talpacskák cukik!
Itt pedig néhány kép (forrás.internet) amit találtam róla, hogyan néz ki a saját dobozában, és eredeti ruhájában. Vannak különböző szem-és hajszínűek, más arcvonásokkal, de az enyém pont ez a baba.


Journey Girls Alana (Limited Edition)

Az a lényeg, hogy lehetőleg naprakész legyen, amit írok, és aktuális is, igaz?  :D
Így tehát következzen a Karácsonyi ajándék bemutatása: Journey Girls Alana




A Designa Friends babákra kattanásom során szembesültem a problémával, hogy nem igazán szerencsés nekik a kivágottabb felső, a vékony spagettipántosakról már ne is beszéljünk. Ennél a testtípusnál ugyanis a textil test egészen fenn a nyakánál kezdődik, így csúnyán kilátszik a nyárias felsők alól.Ilyen megoldású még jópár 18" méretű baba, sajnos az American Girl is, de ez van.Tehát, nyilván :D kell olyan baba is, akinél ez valahogyan megoldott.Nézelődés, kutatás a neten, és hoppá! Megvan, aki tetszik is, és nem textil a válla: Journey Girls babák.Van választék bőven. Ők a Toys"R"Us Inc saját márkás babái.
Az eredeti szériában hat baba volt,Taryn, Kelsey,Meredith,Callie,Alana és Dana. Különböző haj-és bőrszínnel, egyedi tulajdonságokkal, és háttértörténettel körítve.Közben a nevek is változtak kicsit, Taryn lett Chavonne, és Alana pedig Kayla. Jordanna csatlakozott hozzájuk 2013-ban, majd jött Mikaela, amikor is változtattak az arc öntőformáján,  egy kerekebb, babásabb kinézetre, és a testen is történt némi módosítás. Nekem - és még sokaknak - jobban tetszik az eredeti arcforma.                         Több szériát adtak ki ebből a babából, szinte évente újabbat,mint az már bevett szokás több gyártónál is. Itt, a JG lányoknál az a tematika, hogy az egyes szériákban a babák "utaznak"nevükhöz méltóan, mindig más híres városokba, és ennek megfelelő ruhákkal és kiegészítőkkel jelennek meg. Az első négy babát 2010-ben adták ki,  majd következett2011-ben a hat lány. 2013.Párizs, 2014.London, 2015.Olaszország,majd 2016.NewYork,stb. Nem akarok itt most róluk regényt írni, találhattok sokmindent a babákról és a történetükről a neten.
A babákhoz rengeteg kiegészítőt, ruhaszetteket, bútorokat lehet kapni, még kedvenc állatot,iskolát,kismotort, meg  kerekesszéket is. Minden évben van valami újdonság. Többszáz ezmegaz van már hozzájuk.
Volt néhány limitált kiadású baba is, többek között az én Alanám is ilyen.Lássuk most már őt.
Belesünk a barna kartondobozba :) és egy szépséges hajat látunk.

A doboz hátulján is képek, és szerepel rajta az a kislány, akiről eredetileg "mintázták" a babát.

Ez a kiadás egy plusz második ruhaszettel érkezik:
Nadrág, felső övvel, egy plusz pár cipő, és még táska is van a dobozban.


Megnézzük a lábikókat is. Elegáns fekete cipőcske, és szupi harisnyanadrág.
Minden oldalról jól belátni a dobozba
Ez a kiadású Alana különbözik kicsit a többitől, pl. abban, hogy neki nem egyszínű sötétbarna a haja, hanem kissé melírozott.Alapban is világosabb barna, és vannak benne szőkés kis tincsek. Maga a haj nagyon finom puha, selymes, és kicsit hullámos. Gyönyörű!

Nem lehet okunk panaszra , ami a rögzítést illeti, millió helyen odatűzték szegényt a dobozához, a nyakán plusz egy rögzítőgyűrű is van.Nem volt egyszerű elővarázsolni őt!
Küzdelem az elemekkel :D




Minden elképzelhető helyen címke és tűzés.Még a hajpánt is a fejébe lőve.

A szép, ünnepi piros kis kardigán, és a cipőtalp :D

 Most pedig nudista fotó, vigyázat!! :D ahol is, látható a lényeg, a 'nemtextil' , vinyl vállrész!
 Gyönyörű, élethű mogyoróbarna üveg szemecskék, élőben persze, sokkalta szebb.
 Pulcsit cseréltek Panchitával :) Végül, egy kép a hajáról még.
Összegezve:gyönyörű baba, elfogadható áron (30 dollár körül) változatos karakterek, rengeteg kiegészítő. csak szeretni lehet :D



2017. április 8., szombat

Mindjárt Húsvét

Ez őrület, hogy idén még nem is írtam a babákról, kötésekről, horgolmányokról, pedig nagyon volna mit :D
Semmi időm mostanában erre, sajnos.
Pedig, bővült a csapat új babákkal,pl. Journey Girl Kelsey, és American girl babák is érkeztek. Az apróbbakról már ne is beszéljek, meg a temérdek ruháról, amiket folyamatban készítek.
Na mindenesetre, mivel már a Húsvét közeleg, teszek ide tojásfestős képet, és egy legújabb, gyönyörű, romantikus-rózsásat is.
Fessetek szépséges, színes, érdekes tojáskákat, és Kellemes Húsvétot mindenkinek!
Ez a főkedvencem, a hagymahéjas, harisnyával növénykét rákötünk, és hagymahéjjal főzögetjük, majd izgalommal lessük, milyen minta sikeredett. Legjobb!

Színes tarkabarkák

 Végül a csodálatos Romantikahercegnő tojáskák. Csodaszépek!

(képek:internetről)

2016. december 30., péntek

BÚÉK 2017

Nem sok van már hátra ebből az évből. Alig egy nap.

2016.
Nagyon sok minden történt velem-velünk ebben az évben. Sok jó és érdekes is, de sajnos, fájdalmak, szeretett lények elvesztése is, kórház, betegségek.
Nagyon jó, ha van valami, ami ki tud kapcsolni, kicsit eltereli a figyelmet ilyenkor.
Vagy amikor éppen minden rendben van, és csak úgy játszani támad kedvünk.
Itt érkeztünk el újra hozzájuk: babák.
Babák ebben az évben is jöttek hozzánk, szép számban, sőt idén újabb kedvenceink is lettek. Blythe, és a még nagyobb, 18"-os,45 cm körüli lányok, DesignaFriend és Journey Girl babák költöztek be. Róluk majd terveim szerint írok még.

Szaporodott a kis csapat még két Götz babával is, az egyik Fanni, aki porcelánbaba, a másik kisvörösnek nincs még végleges neve.
Ebben az évben lendültem bele jobban a kötött és horgolt babaruhák készítésébe is, a legkülönfélébb méretekben. Eleinte a Barbie és MonsterHigh babák voltak a modelljeim, de most főként Blythe, Yosd és MSD -Bjd méretekben készülnek a kis holmik, és most már a 18" babákra is. A saját SD méretű Bjd babáimnak eddig is készült soksok minden, ez nem ennek az évnek az újdonsága :) de most már egyre több ruha rendelésre is, aminek külön örülök.
Lányokról néhány kép.




Vettem néhány újabb Monster High babát is ebben az évben, miután szegény meglévők kicsit mellőzve voltak, most újra fellángoltam, így érkezett Deuce, első kiadású Cleo és Clowden Wolf,Venus, a Frankie fekete-fehér verziója, Rochelle Goyle és jópár kiegészítő, meg bútorok, kávézó, meg bár, stb. Vettem aztán még másokat is, akiket el is adtam, mert mégsem illettek ide.Ami viszont elmaradt, pedig tervezgettem sokat, a MH babaház. Egy csomó minden megvan hozzá, de mindig csak ilyen ideiglenes, kartondoboz szobáik vannak, pedig nagyon jó ötleteim volnának, de majd egyszer. :)
Ki is van még új?
EAH vadász fiú-neki nem jut eszembe hirtelen a neve, imádom a féloldalas haját :)  és Raven.EAH babákból nem is szeretnék többet, nem találok nagy különbséget a MonsterHigh babákkal összevetve.
Ja igen, egy tündéri arcú Zapf kis bébi, és még egy érdekes babácska, Baby So Beautiful a márkaneve, nagyon aranyos ő is. Csoda-csoda szemekkel, majd megmutatom jobb képeken.Csak mert csecsemő babát aztán nem veszek! (hehe)

 Hirtelen ennyi jutott eszembe a 2016. évről, ami babás témájú. Csak pillanatképekben, de azért legalább mégis rögzítve :)

                 Kívánom nektek, hogy 2017-ben is legyen kedvetek, időtök önfeledten játszani.
                 Kívánok sok-sok időt babázni, és minél több örömet ebben a hobbiban.
                 Érkezzen meg mindenkihez a várva várt baba, amit szeretne.
                 Kívánok minden kedves olvasónak boldog,békés,szerencsés új évet!                                

                                                    💝  🎉  BÚÉK  2017  🎉 💝


2016. december 20., kedd

Boldog Karácsonyt

Mindenkinek kívánok békés, boldog Karácsonyt, szeretetben töltött, szép napokat, na és hogy legyen időtök babázni is :)

2016. december 6., kedd

Ez-az, meg az új ruha

Először is, hát igen, tél van, nem is vitás.
Más kérdés, hogy ki örül neki, ki meg nem annyira, de akkor is, ez van.
Azért nagyon szépséges, amikor ilyen havas-díszes, csikorgó a hideg. Főleg, ha van mellette egy jó meleg szoba, és némi kiegészítő, pl. ilyen finomságos forralt bor:

Akkor aztán lehet nyugodtan a babákkal foglalkozni, és igen, kortól függetlenül, akkor is, ha már elmúltunk 3-4-5 évesek 😀
"Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl.
Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek."
József Attila

És, mivel ma december 6.-a van, a Mikulás egy ilyen szettet hozott a babáknak nálunk.
Most csak netes képem van róla, de majd fotózom is. A Designa Friend lányom kapta.
 Mindenkinek sok-sok szép, meg finom Mikulás-ajándékot kívánok, és most már jó készülődést a Karácsonyra.