2017. augusztus 24., csütörtök

Újabb LPS és a mini tündér

Ezek a Little PetShop Blythe babák a kis lüke szemükkel, még mindig tetszenek :)
Az eddigiek mellé nemrégen érkezett egy kis szöszke, mindenféle apró, elképesztő pici ruhákban persze.
Természetesen le is vetkőzött, részben, hogy fejest tudjon ugorni a habfürdőbe, részben meg, hogy jobban lássuk a ruháit.Csipkés kis ruha, prémgalléros kis kabátka, és tüllös fejbigyó na meg a hihetetlenül pici cipők.

a hatalmas cipőkék:
Három a kislány...vagy inkább három kis boszorkány :)



Most pedig a mini tündérről. Neki terveztem egy tündérházikót készíteni, ami vagy fatörzs forma, vagy gomba, ezért kellett, hogy kicsi legyen a baba, de mégis formás és kecses. Őt találtam ehhez a tervhez éppen megfelelőnek:



A haja gyárilag ilyen copfokba volt gumizva




 Szép vékonyka alkat, kidolgozott kezek-lábak, nagyon kis cuki!
 A Moxie Girlz baba milyen nagy hozzá képest. Pedig ő is kicsike amúgy pl. egy Barbie mellett.
 Itt a hátán látható, hogy egy igazi Tündér ő, csak most éppen eltette a szárnyait a Szárnyak Szekrényébe. ☺️ A felirata szerint az ő neve pediglen SUNRISE, Layup . Nem sok mindent lehet a neten találni róla sajnos.


Kicsi, pici, mini

Nagyon szeretek a babáknak mindenfélét kötni-varrni-horgolni, és ezzel is mindig újabb kihívásokat állítani magamnak. Hol jobban, hol kicsit kevésbé sikerülnek, de valami hordható mégis kialakul a végén. Igazi nehézség, amikor szó szerint párcentis kis holmikat készítgetek, 7-8 centis mini babáknak, vagy az extra karcsú pl. Monster High alakra.
Most következzen itt néhány picuri babaruha, csak mutatóba.
Legnehezebb méret, amikor hústűvel kötök, leheletvékony fonallal. Ez a kis kardigán pl. úgy készült, a vékonyabb hústűvel, moher fonalból. Kézbe fogva nem is érzed, hogy van valami a kezedben, súlya nem létezik :) olyan mint a pókháló.

Monster High méretre sem egyszerű kötni :) Itt Draculaura kapott a színeihez illő kis nyári felsőt, színátmeneteset, mert most az a kedvenc. A gombok felvarrásához alig találtam megfelelően vékony tűt, ami átmegy a gomblukon.



Volt három kis cseppke barbi bébi babám. Az ikrek már Bogihoz költöztek a kis spéci dupla hordozójukban, az ittmaradtka vigasztalásul kapott pici nadrágot,felsőt és manósapit. Az egész baba 7 cm magas.

Itt pedig a LPS Blythe méretű ruhák, most éppen mini Hófehérke kapta fel.




Jó móka a miniruha , de azért nem leszek a rabja, az biztos. Eléggé szemkiugrasztó :) Ehhez képest a normál Blythe méret már üdítően könnyű, a Barbie méret meg szinte nagy 😃😃



2017. június 12., hétfő

Ki a következő?

Itt a dilemma,hogy ki legyen az, két hasonló baba közül kellene eldönteni, melyik jöjjön hozzánk lakni.
Ez a kettő pedig:Tangkou vagy Pullip.

Mindkét baba kb egyforma méretű, 31-32 cm magasak, külsőre eléggé hasonlítanak: nagyobb fejecske, nagy szemecskék, jól mozgó, ízületes test.

A Tangkou szó jelentéséről annyit találtam, hogy kb kínai édesség-nek lehetne fordítani.

Tangkou babák közül, most háromféle olyan kapható, akinek levehető, parókás haja van.Nekem ez fontos szempont, a bjd babákhoz szokva, szeretem, ha változtathatok ezt-azt a babákon :) a többieknek ragasztott, vagy tűzött a hajuk.A parókásakat nézve:
Egyikük egy vámpír, a ruhája tetszene, de az arcát át kellene festenem.
Másik a Grace baba, neki sem a jelenlegi haja, sem a ruhája nem tetszik, így maradna Loli, akinek a lolita ruhája, hát, határeset, de a baba cuki.

A Tangkou babáknak, a Blythe babákhoz hasonlatosan, négy színű a szemük, és az állása is hasonló, elöl-jobb-bal. Csak náluk a mozgatás nem zsinórral történik, hanem kis pöckökkel a fej hátoldalán.
Viszont, beállítható csukott szeműre is, amit a Blythe-nál külön operációval lehet csak megoldani.És, a babáknak különböző, jópofa színűre és mintájúra festett szemhéjuk van.


A Pullip baba arca, főleg a szája másabb , neki kis pici szája van a Tangkouhoz képest.

A szeme csak egyféle színű, viszont egyenként mozgatható, szintén a fej hátulján lévő pöckökkel.Azt hiszem, minden tekintetben kicsit jobb minőségű az egész baba.
Sajnos, egyiket sem volt még alkalmam élőben látni,fogdosni, így nehezebb a döntés.
2003. óta kiadtak nemcsak rengeteg Pullip-változatot az évek alatt, hanem többféle babát is, így van barátja, húga, annak a barátja, és még nem tudom, kik .
Felmerült egy kérdés itt is, hogy van-e jelentése a Pullip szónak?
És, igen!
Pullip baba és minden barátja nevei jelentenek valamit. Sőt, gyakran a dobozukon megtalálható a nevükre utaló kis motívum, pl. Pullip dobozán oldalt egy kis levélke, Taeyang dobozán pedig egy nap, stb.
Ilyen szép neveket kaptak a babák :
Pullip 풀잎 Levél
Namu 나무 Fa
Taeyang 태양 Nap
Dal 달 Hold
Byul 별 Csillagok
Isul 이슬 Harmat
Yeolume 열매 Gyümölcs

Máshol azt olvastam, hogy a Pullip jelentése: fűszál. Ez annyira aranyos, és illik is a babához, olyan kis vékonyka, kecses tényleg, mint egy kis Fűszál. Megint máshol azt, hogy Szár, mint a növény szára. Ez is illik rá tulajdonképpen.

Pullip babát többféle testtel gyártották már az idők során. Ezen a képen a négyféle típus látszik.
Itt pedig a Tangkou és a Pullip baba  egymás mellett, csak a hasonlóság érzékeltetése miatt megint ruha nélkül.
A képek sajnos, nem sajátok, az internetről keresgéltem.


2017. május 24., szerda

Journey Girls Sweet Dreams Trundle Bed

Nem az van, hogy a babák nem tudnak hol terpeszkedni. Van nekik többféle babakanapé, fotelek, ágyak, stb. és van ugye a mi kanapénk, ahol tanyáznak változó csoportok.
Hanem az történt, hogy megláttam ezt a kanapét, és muszály volt megvennem.
Azt nem is írom le, mennyiért, mert nevetséges az összeg. Licitáltam rá, megnyertem.
Valamiért biztosra vettem, hogy darabokban lesz, és össze kell majd szerelni, mint egy IKEA-bútort.
Ezért aztán nagyon meglepődtem, amikor meghozta a posta a hatalmas nagy dobozt.Eléggé nehéz is volt, mert az ágy váza fémből van.Ez itt már a saját doboza, a külső csomiból kiszedve.


Ágyneműk, lepedők, mindenből kettő, mivel ez egy vendégágyas kanapé.Ha itt aludna a barátnő esetleg :)
El kell mondani, hogy az egész szuper minőségű, minden kis varrás hibátlan, és precíz. Minden párnán persze ott virít a jóó nagy címke. A huzat sarkán az a rögzítőgumi, mint az igazi ágyneműkön. Nagyon tetszik!

 Felhajtottam a lepedőt, hogy látszódjon a betolható vendégágy.

 És, mivel ez még Húsvétkor volt, a Nyuszi egyből el is foglalta.


Sindy ruhaszett Designa Friend babán

Panchita bemutatja, hogy a Tesco-s Sindy baba ruhája hogyan áll a Designa Friend babának.

Ezek a netes képek a szettről, Sindy babán. Sajnos, későn kaptam észbe, és a dobozt nem fotóztam kibontás előtt.
 


A nadrág nem leggings, mint ahogy gondoltam, hanem lábfejes. Nem illeszkedik teljesen jól, pl. az ülepe lehetne nagyobb.

Hátul tépőzáras a csizma, könnyen feladható így. A mérete teljesen jó a DF lábra is. A szára nekem visszahajtva jobban tetszik.



a legjobb darab szerintem ez a mellény, pufi, puha, és szép patentokkal záródik.
 
A műszőrme hosszú ujjú felsőben selyem bélés van, emiatt nem rugalmas, Panchitának egy picikét szűk, bár összeér. Az ujja is kicsit rövid, bár élőben nem ennyire tűnik fel.
Cuki szív applikáció van az elején.
 A mellény elég bő ahhoz, hogy jól fel lehet adni a szőrmi felsőre is.
További darabok:kesztyű és fülvédő.
Itt van a teljes szett a babán. Ha összehasonlítjuk az első képpel...szerintem a DF baba sokkal aranyosabb. A méretkülönbség nem nagy, tehát nyugodtan hordhatja a Sindy-ruhákat, cipőket.
Még rápróbáltam a ruhát más 18" méretű babákra is. A csizma egy AG baba lábán, neki is jó a méret!

 Viszont a szőrmifelső nagyon szűk, egyáltalán nem tudja hordani.
 A pufi mellényke ellenben neki is összeér, igaz az is, hogy csak egy vékony blúz van alatta.
 A nadrág egyáltalán nem megy fel a popsira.
 Végül Kelsey is felpróbálta, az ő sikkes alakjára persze, illik minden darab :D