2014. június 27., péntek

Shani

 Névötletek után kotortam az agyamban.
 Nem tudom, veletek is van-e így, de nálam nem egyszer, hogy variálgatok szavakat, csűröm-csavarom, keresem a fülemnek megfelelő hangzást, na végre megvan! ez jó lesz.
Utánakeresek a neten, és kiderül, hogy az általam alkotott szó LÉTEZIK, esetleg éppen valóban egy NÉV.Legutóbbi ilyen a Shani(sáni), a következő babámnak keresett-kiagyalt névszó :)
Ezt találtam róla:

 Sani (Shani) a hindu napisten, Szúrja gyermeke, testvére Jama, az alvilág ura. A szent iratok szerint amikor először felnyitotta a szemét, elsötétült a nap; a hagyomány szerint különösen erős ellenérzéseket táplál a csalók és tolvajok iránt, így nem csoda, hogy szent helyén nem sokan mernek ujjat húzni vele.


"Isten hozott!
Béke -SHANI-
Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megIstenülés,
Meghalni szép –
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünn,
Robbanhat ezer bomba: kárba ment,
De kárt nem okozott bent..
Csend...
A Béke itt kezdődik: Bent...
Csend...
Isten hozott!!!  "

http://www.youtube.com/watch?v=MfyQ-LdWGpM

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése