Nagyon szeretek menni, mert mindig látok valami érdekeset (csak az van ott, érdekes minden 😀), de idén volt még egy plusz élményem is: kipróbálhattam egy citerán játszani, életemben először, és bizony, kedvet is kaptam hozzá. Egészen jól ment, talán mivel hasonló a zongorához valamennyire. Már javában keresgélem is a leendő hangszeremet.
Gáts Tibor citerakészítő
 |
- Miért jó választás citerázni tanulni?
- Aki citerázni kezd, hamar sikerélményhez jut. Még az is, aki nem kimagasló zenei tehetség. A citera egy egyszemélyes zenekar, ahol a melódia, az egyszerű akkordkíséret és a pengetéssel hozzáadott ritmuskíséret is egyszerre megszólal. Egy citera hangja betölt egy szobát, lehet hozzá énekelni, vagy akár táncolni a citera muzsikára. A házi mulatságok kedvelt hangszere volt, névnap, keresztelő, disznótor, lekvárkavaró, fonó stb. alkalmakkor a citera mindig előkerült. Kodály írta a citeráról, hogy „a szegények hangszere”, mert ha nem is tellett pénz egy vonós zenekar megfogadására, a citera mindig kéznél volt. Az Alföldön még citerabálokat is tartottak, ahol két-három citerás felváltva játszott a hangszeren, így nem fáradtak el, s a zenészek is tudtak táncolni, mulatni.
- Mióta készít, használ a magyar ember citerát?
- A citera közkedvelt népi hangszerünk. Hazai történetéről igen kevés megbízható adat maradt fenn. Citera féle hangszerek a világ minden táján megtalálhatók. A citera szó a magyar nyelvben már nagyon régen előfordult, „Citerás” személynévként, vagy a Károli Gáspár féle bibliafordításban hangszer névként is szerepel. Sajnos azt nem nemigen tudjuk, hogy milyen lehetett évszázadokkal ezelőtt. A legrégebbi múzeumi példányok is csak a XIX. század közepétől maradtak fenn. Van, aki azt mondja, hogy a citera német területről került hozzánk és vált magyar népi hangszerré, mivel szinte egész Európában voltak és vannak is a magyar citerához nagyon hasonló citerafélék, mások meg amellett érvelnek, hogy keletről hoztuk magunkkal.
- Tény az, hogy a magyar citera az európai „népi”citerák között a félhangsorral kiegészült, azaz dupla kótás” és lépcsőzetesen elhelyezkedő kisfejes megoldásával a legfejlettebb változat. És talán sehol sem volt ilyen népszerű, hisz még a XIX. század második felében és a múlt század első felében is, szinte minden paraszti házban játszottak rajta Általános volta miatt a népdalgyűjtők sem fordítottak kellő hangsúlyt arra, hogy a citera játékot dokumentálják. Az archaikus énekes dalokat gyűjtötték, s szinte csak mellékesen került be a gyűjtésekbe néhány citerás felvétel. Annyira elterjedt és hétköznapi hangszer volt, hogy valójában fel sem merült, hogy ezt is külön gyűjteni és őrizni kellene. Pedig micsoda érték, micsoda egy kincsesbánya lenne! Meríthetnénk belőle bőven! Fesztiválokon, vásárokban ahol bemutatom, megszólaltatom a citeráimat, sokszor megállnak idős emberek, mosolyogva, néha kicsi elérzékenyülve hallgatják a citerát és mesélik, hogy apjuk, anyjuk vagy nagyapjuk milyen szépen játszott rajta esténként és gyerekfejjel milyen szívesen hallgatták, vagy esetleg még ők is játszottak rajta.
- Ön is kisgyermekként ismerkedett meg ezzel a hangszerrel?
- Nem, én pont annak a példája vagyok, hogy felnőtt fejjel is érdemes belevágni. Balatonberényben élt a családunk, ebben a kis faluban nem volt zeneiskola, nem tanultam zenélni. Később, hetedikes koromban költöztünk Kaposvárra. Öcsém akkor be is iratkozott a helyi zeneiskolába, de én kamasz fejjel már inkább a sportot választottam, így a hangszertanulás akkor kimaradt az életemből.
- Mióta foglalkozik citerával?
- Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen kezdődött, akkor ismerkedtem meg a citerával.
- Az Egyetemen tanult zenét is?
- Természetesen nem erről van szó. A kollégiumban egyik évfolyamtársam kitűnően citerázott, hallgatva játékát, látva hangszerét kedvet kaptam a citerázáshoz. A népdalokat már régebben megszerettem, mivel Balatonberényben és Kaposváron is kitűnő énektanáraim voltak az általános iskolában és a citera sem tűnt túl bonyolultnak, így nekifogtam a citerázásnak, sajnos csak időnként kölcsön kapott hangszeren.
- Mit tett ekkor?
- Vizsgálgatva barátom hangszerét, elhatároztam, hogy készítek egyet a magam számára.
- Hogyan fogott hozzá?
- Barátom citerája, amely Bársony Mihály neves citera- és tekerőkészítő munkája volt és egy falon dísznek kitett, öreg, félig szétesett, szúette citera alapján elkészítettem az első citerámat,1973-ban.
- Nyilván szüksége volt technikai ismeretekre.
- Gyermekkoromban sokat rajzoltam, fúrtam, faragtam, az egyszerűbb szerszámok használatát korán megtanultam. Szüleim mindketten művészi hajlamúak voltak nagyon szép akvarell tájképeket festettek, melyekkel kiállításokon is szerepeltek. Somogyi Tücsök néven az 1950-es évek elején bábszínházat is alapítottak,. Minden bábút és az összes díszletet maguk tervezték és kivitelezték, tehát a művészet szeretete és a kreativitás is jelen volt a családunkban.
- Ma is vállalná az első citerát, amit készített?
- Természetesen. Olyan jól sikerült, hogy rövidesen belevágtam a következő elkészítésébe. Ezt már teljesen önállóan terveztem meg. Képeken és múzeumi vitrinüvegeken át látott régi citerák közös sajátosságait megfigyelve, tehát a hagyományra támaszkodva, alkottam meg a saját citeráimat. Egy kedves ismerősöm javaslatára be is adtam a Népművészet Ifjú Mestere pályázatra, s az első citeráimmal 1976-ban el is nyertem ezt a kitüntető címet. Mindez „belépőt” jelentett a nem sokkal előbb megalakult Fiatalok Népművészeti Stúdiójába, ahol egy új világ tárult fel előttem.
- Mi volt az a szervezet?
- Ez a Népművelési Intézet támogatásával működő, nem hivatalos országos szervezet volt. A fő célkitűzése az „igazi” funkcionális tárgyi népművészet, a kézműves technikák és népi alkotási módszerek újrafelfedezése, folytatása, hagyományokon alapuló szellemiségének felelevenítése volt, szemben a népművészetnek mondott, de tulajdonképpen funkcióját, értelmét vesztett népművészeti bolti dísztárgy előállítással szemben. Havonta találkoztunk és egynapos program keretében, előadásokat hallgattunk meg és megbeszéltük, kicseréltük gondolatainkat, tapasztalatainkat. Kitűnő előadók segítettek, támogattak, oktattak, képeztek, tanítottak minket, mint Makovecz Imre, Csoóri Sándor, Péterfy László, Csete György és még hosszasan sorolhatnám a neveket. Nyaranta pedig a párhetes tokaji táborban közösen alkottunk, ahol esténként népzene szólt, vagy népdalokat énekeltünk. A Fiatalok Népművészeti Stúdiója volt az alapja az Országos Népművészeti Egyesületnek, majd az ebből szerveződött a ma is kitűnően működő, egyre több egyesületet tömörítő, Népművészeti Egyesületek Szövetsége.
- Van-e elegendő citeraoktató?
- Szerencsére sok helyen, kitűnően felkészült citera tanárok oktatnak, és tanítványaik is vannak szép számmal.
- Milyen citerát kedvelnek a tanulók?
-A citera igen változatos hangszer, sokféle kivitel, méret volt régen és ma is, úgyhogy mindenki megtalálhatja a szívéhez közelebb álló, hangzásában, külső megjelenésében neki tetsző formát, típust. Természetesen a diákok sokszor olyan hangszert szeretnének, mint amilyen a tanáruknak, vagy valamelyik jobb játékosnak van. A legjobb reklám maga a hangszer.
- Menyire tartós hangszer?
- Ha megfelelően bánnak vele, igen hálás. A minap került hozzám átnézésre az első hangszereim egyike, s meg kell mondjam,egy kis kopáson kívül semmit sem kellett javítani rajta.
-Kik tanulnak manapság citerázni?
- Egyrészt sok iskolában, zeneiskolában van már citeraoktatás és a gyerekek szívesen választják ezt a könnyen megtanulható hangszert, másrészt sok felnőtt is kedvet érez a citerázáshoz, s választja a szabadidő hasznos eltöltéséhez a citeratanulást. Sokan a nyugdíjas kort elérve kezdik el a tanulást. Egyik kedves citeratanár ismerősöm, Bodnár Feri bácsi mesélte, hogy öt évestől a nyolcvan évesig van tanítványa.
- Hogyan kapnak kedvet a tanulók?
- Sokat tehet a média is a népművészeti értékeink népszerűsítésében. Egy TV vagy rádió program nyomán fellendülhet egy-egy népművészeti terület. A ’ 70- es években a Röpüj páva! műsorok hatására gombamód szaporodtak el a népdalkörök, melyeknek jellemző kísérője a citera. A Rózsa Sándor filmsorozat egyik hozadéka volt a citerazenekarok számának megnövekedése, mivel a kedvcsináló zenei aláfestést a Sándorfalvi Citerazenekar szolgáltatta. A Duna Tv-ben most zajló, Felszállott a páva című vetélkedő is remélhetőleg jó szolgálatot tesz a népzene, néptánc megkedveltetésében, hisz a közönség kiemelkedő felkészültségű és elhivatottságú versenyzőket láthat.
- Mára megbecsült hangszerré vált-e?
-Igen, a citera mára elnyerte az őt megillető helyet a hangszerek között. Zeneisolákban választható, egyre több az olyan nyári népművészeti tábor, ahol a citerával is megismerkedhetnek a részt vevők. Szép számmal vannak kifejezetten citerás nyári táborok is, ahol idősek és fiatalok közösen fejlesztik tudásukat, zenélnek együtt. . Elismertségét példázza, hogy elsőként Nyíregyházán a Tanárképző Főiskolán, ma pedig már a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is megalakult a népzeneoktatás, ahol a citera elismert szak. Azt hiszem, joggal vagyok optimista a citera s a népművészet helyzetét illetően. Vannak nehézségek, de sok az érdeklődő, felkészültek az oktatók, s a sok népművészeti, népzenei rendezvény is mozgósít és hat. Lassan nyilvánvalóvá válik mindenki számára, hogy a népművészet, közös örökségünk, értékünk.
- Nyilvánvaló, hogy a hangszer elkészítéséhez faanyagra van szükség. Milyen alapanyagokból dolgozik?
- Fontos a jó minőségű száraz faanyag, de nem kell semmi különlegesre gondolni. A citera népi hangszer, annak idején a faluban is abból készíttették, ami kéznél, elérhető volt. Néha egy-egy kiszolgált szekrény hátulja is citerává alakult. Ideális, ha a fedőlap -vagyis a rezonáns- lucfenyőből van, míg a fejek meg keményfából, ami jól tartja a hangoló szögeket. Ilyen például a bükk vagy a juharfa.
- Mi következik az után, hogy beszerezte a megfelelő faanyagot?
- Felfűrészelem, legyalulom megfelelő vastagságra. Ezután kezdődik a faragás összeállítás, ragasztás, csiszolás, pácolás, lakkozás, érintők, húrfeszítő szegek berakása és végül a húrozás és a hangszer megszólaltatása, amikor is kiderül munkám eredménye.
- Ön népi iparművész, elnyerte a Népművészet Mestere címet, 1997-ben Budapesten, a Mesterségek Ünnepén az Év Mesterének választották. Ugyanolyan jellegű citerákat készít ma is, mint a kezdetekkor?
- Nagyon sokfélét készítek, igyekszem kihasználni a citera változatosságát. A játékmód és a hangolás rendszere közös mindben, de a hangmagasság, a forma, a méret és a díszítés is igen változatos, így mindegyik hangzása is kicsit más. A kezdésnél rögtön jó irányba indultam el, amit az azóta eltelt évek is igazoltak, így nagyobb változtatásra nem volt szükség. Természetesen kicsit mindig alakítok, újítok, de úgy, hogy a hagyomány ne csorbuljon. Ezért aztán sohasem lehet beleunni. Az általam készített, kikísérletezett citeratípusok, megoldások a citerás gyakorlatban jól beváltak, azóta több készítő is az én hangszereimet veszi alapul.
- Melyek az alapvető citera típusok?
- A legegyszerűbb típus a vályúcitera. Régebben ezt egyetlen darab fából faragták, hasonlóan kivájva, mint az itató vályút, én több részből állítom össze. Az alföldi típusú citerák kisfejekkel, egyenes oldallal készültek. Ennek különlegesebb változata a belsőfejes citera, amelyen a nagyfej két részből áll, a basszus kísérőhúrok a hosszabban kinyúló fejen vannak. Kedvelt forma a hasas citera, mely inkább a Dunántúlon terjedt el. Érdekes megoldás az úgynevezett „galambdúcos” citera, melynek lépcsőzetesen kiképzett oldalán lévő hangnyílások a galambdúc formájára emlékeztetnek. Természetesen az egyes típusok keveredtek is és a magyarlakta területeken gyakorlatilag minden típus mindenhol fellelhető volt, legfeljebb számbeli arányuk volt más. Erdély területén viszonylag kevés citera volt, egyes kutatók szerint az első világháború idején, a szülőföldjükről messzire került katonák vitték magukkal.
- Hol találkozhatunk Önnel?
- A Táncháztalálkozón, a Mesterségek Ünnepén mindig részt veszek, különböző népművészeti vásárokon igyekszem jelen lenni. A www.zither.hu honlapomon a hangszereimet megnézhetik, azokról bővebben olvashatnak.
|
Tánczos Erzsébet beszélgetése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése