2013. november 28., csütörtök

Hol? Miben? Mennyit?

Felmerült bennem egy kérdés, miután egyre csak gyarapodik nálunk a babák létszáma.
Ti hol tartjátok a babákat általában, hétköznap,amikor éppen nem ők a soros kedvencek,nem varrtok éppen ruhát nekik, nem fényképezés van stb, tehát hol?
Dobozokban a szekrény tetején? Eredeti dobozaikban? Polcon szabadon? Vagy vitrinben?
Van egy Ikeás vitrinem, abban jól elférnek pl. a barbie méretű babák,állva is, sőt kisebb szekrénykékkel meg fotellel kis szobabelsőt is lehet csinálni benne. Ez a Detolf néven most is kapható, körben üveges, és világítás is van benne.
Beletettem csak úgy próbaképpen pár babát meg bútort, azután egyszer csak már egy tömegjelenet kezdett kibontakozni :)
A kép címe: Takarjuk el a bútorokat


Egy másik csoport barbie egy nagy , lapos dobozban kerti partizik,van ott hintaágy, napozószékek,stb,de már néhányan az asztal szélén is ülnek. Még így is jó sokan csak dobozokban fekszenek szegények. Emiatt úgy döntöttem, hogy néhányat el fogok adni,nem akarom csak úgy tárolni őket, mint valami pulóvert...
És akkor a fő gondom, a nagyobb babák, na őket hogyan lehet elhelyezni normálisan? Nagy és még nagyobb vitrin? Az már olyan, mint egy babamúzeum...:( brrr, nem életszerű.

Tehát: ki - milyen babát - hol - hogyan 'tárol' ?

Szerintetek amúgy van ebben valami ésszerű határ, a mennyiségben? Hogyan lehet megállni egy mindig újabb baba megkaparintását ?
Nekem nem nagyon megy, pedig erősen visszafogom magam :)
Most várjuk egy fiú érkezését, és barbie lányból is van még egy, akit szeretnék.
Na meg , akire nagyon várok.....De hogy megérkezik-e még Karácsony előtt, az kérdéses.Mondjuk, ővele nem lesz ilyesmi problémám, egy jó ideig azt hiszem, folyamatosan kézben lesz :)

8 megjegyzés:

  1. Tök ugyan ilyen vitrinbe tartom én is a 30 cm, babákat és az ennél kisebbeket, csak nem bebútorozva, hanem egy metrókocsi utazó közönsége ként. A nagyok szabad polcon vannak. Csak kevés van elrakva, mert nincs elég polcom. Amúgy megálmodtam egy polcot, miszerint egy üvegbúra alá kerül mindegyik, ám, végig az egész szobába. De ha dobozolod őket akkor így is kinézhet a szobád, ahogy a mellékelt linken. http://www.nlcafe.hu/baba/20130312/barbie-gyujtemeny-ferfi/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Metrókocsi, ez jóó! De találó, az biztos :) Ez a barbihalmozó...azért ez már sokkk! :)

      Törlés
  2. A napokban döbbentem rá, hogy nem férnek a babáim el, egyszerűen nincs helyük! Főleg, ha a kutyusom itthon van, mert akkor nem mindegy, hogy mit hová teszek, mert, ha nem figyelek oda, megrágja őket. Szóval közel 300 babát nehéz elpakolni, hogy ne múzeumnak nézzen ki a szoba. Van egy nagy polcom, fent mindig az aktuális kedvencek, az alsópolcon pedig tömegesen állnak, jó szorosan egymáshoz. Három cipősdoboz és az ágyneműtartó, ja és még pár darab a falipolcon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 300 baba ?? Hú az már nagyon sok. Az igen! Nálam a kiskutyák az apróbb műanyag dolgokat lopkodják, és meg is eszik!

      Törlés
  3. Jó a kérdés.A barbik egy része cipősdobozban(4 db) vagy anyaggal kibélelt IKEA műanyag dobozban(5 db), hogy ne fakuljanak ki a fénytől. A kedvenc nagybabák egy része a könyvespolc legalsó polcán, amit idén sikerült végre a gyerektől visszaszereznem(a játékait átköltöztettük a saját szobájába).
    A nagybabák másik része az ágy alatti textil ágyneműtartóban.
    Akit éppen fotózok az elbújhat a ruháspolcomon is, hogy Lili össze ne kócolja haját.
    A játszós barbiek, amikkel a kislányom játszik,pedig az ő szobájában a babaházban laknak. Engem nem zavarna, ha múzeumnak nézne ki a lakásunk, csak a családom nem viseli ezt el. Nem is értem miért? Nálam ez foglalkozási ártalom.
    Én is el szoktam azokat a babákat adni, amiket már régen nem vettem elő.

    Egy IKEA üveges szerénynek én is örülnék, de nem tudnám hova tenni:-(

    VálaszTörlés
  4. Ez a textil ágyalatti tároló jó ötlet! Nálam is egyrészt azért merült fel ez a tárolásos téma, mert nem akarom az egész lakást elárasztani velük, nekem még 'alibi' kisgyerekem sincs :) mert már kinőttek a barbizós korból :)

    VálaszTörlés
  5. Dobozokban, szekrény tetején, és a kivételes 20 kedvenc van többnyire elől. Jelenleg csúnyán néznek, mert nem foglalkozom velük. Nálunk kizárt a polcos téma, oda csak a nyúzható egyedek kerülnek,mert sajna még a nagylánynál sincsenek biztonságban, csak azok, akik az "emeleten" laknak...

    VálaszTörlés
  6. Igen, emlékszem én is, van egy korszak, amikor bizonyos magasságig el kell rakni a lakásban minden fontos dolgot magasabbra :)

    VálaszTörlés